Jake hívott egyik nap, hogy Sean akar velem beszélni. Egész pontosan, hogy nem érdekel-e egy munka? Felhívtam hát az öreg macsót, hogy mire is gondol valójában. Egy ismerőse kereste meg, Danny, hogy múltkor látta a partin azt a helyes kiscsajt, aki csupaszon rohangált ide-oda (Violetre gondolt persze). Danny egy hétvégére le kell, hogy ugorjon vidékre és gondolta elvinné magával Violetet. Egész pontosan egy kis vidámságra vágyik, egy olyan nőre, aki szereti mutogatni is magát. Dannyt ez felizgatja. Ja és persze rendesen megfizetné a 2 napot. Sean válasza kicsit elszomorította, miszerint Violet remek választás lenne, de nem dug. Sean azt ajánlotta, keressen egy profi prostit, biztos talál megfelelőt. Aztán eszébe jutottam, hátha engem érdekelne a dolog?
"Te prostinak tartasz?" — kérdeztem Seant.
"Ó dehogy, bocsánat... csak úgy vettem észrem te élvezed a pucérkodást."
Mint kiderült, a feladat egész pontosan: topless kocsikázás, majd este persze "a szokásos". Nocsak. A feladat tényleg érdekelhet engem. Mármint az első része, mert az felizgat. A másodikat majd meglátjuk.
"Nézd, Sean... A kocsikázás része rendben, de a dugásban nem vagyok biztos."
"Sokat fizetne" — válaszolta.
"Nálam nem a pénz dönti el... Mennyit fizetne egyébként?"
"Kétezer dollárt adna Violetért."
Húh. Az tényleg nem a piaci ár — gondolkodtam magamban.
"De Violet feleannyi idős, mint te..."
Felnevettem. "Szóval szerinted én csak ezer dollárt érek?"
Kis habogás volt a túlsó oldalon.
"Nézd, Sean. Maradjunk abban, hogy pénzt nem fogadok el. A kocsikázást vállalom, de a dugásról én döntök. Ha így rendben, akkor hívj vissza!"
----------oOo----------
Másnap jött a telefon Seantól: rendben a dolog. Szombat reggel indulás San Diegoból (ott lakott Danny) Jamulba, majd tovább Alpine-ba. Hazautazás vasárnap délután.
Szombat hajnalban beültem kocsimba és a kávé ellenére elég álmosan tettem meg az Oceanside — San Diego utat. Miután leparkoltam, kerestem egy kávézót és egy második csésze kávé mellett néztem ki a fejemből félig ébren, félig álomban. Hirtelen riadtam fel a telefon csengésére. Danny volt az. Fél órába se telt és megérkezett az ötvenes éveiben járó, teljesen feltűnéstelen, szürke, semmitmondó ember. Az igazat megvallva, nem is ismertem meg. Nem emlékeztem rá, pedig megnéztem az embereket a partin. De biztos ott járt, mert ekezdett mesélni, hogy milyen klassz volt ez meg az, s a részletek teljesen bizonyossá tették, hogy ott járt. Danny tipikusan az az ember volt, akire senki nem emlékezne. Ő viszont tisztán emlékezett rám.
Beugrottunk a BMW-jébe és irány Jamul! A kisváros — mint számomra akkor kiderült — nincs nagy távolságra San Diegotól és rá is kérdeztem, hogy mikor pucérkodjak, ha mindjárt odaérünk? Mivel csak félénk habogás jött válaszként, egy halk "Ó, istenem!" kíséretében lehúztam felsőmet. A város tele volt emberekkel. De ismerjük mi a városi embereket. Csak bámulnak maguk elé, semmit észre se vesznek. Danny hirtelen fülig elvörösödött a látványtól. Meglepett, hisz erről volt szó, nemde? Gondoltam megtöröm a jeget és elkezdtem fecsegni mindenféléről — ahogy a nők szokták. Időnként kisebb dialógusokra is sor került, s már Danny is feloldódott. Viszonylag sűrűn (túl sűrűn) nézegette melleimet. Féltem, hogy beleszaladunk az előttünk haladó furgonba. Egy kisebb dugó alakult ki, s ez nem is jött rosszul. Ugyan tele voltak az utcák, csak nagy ritkán nézett be valaki véletlenül az ablakon, legtöbben nagy rohanásban voltak valahová. A véletlen folytán betévedt tekintetek viszont kedvesek voltak, jólestek. Mosolyogtak, én meg visszamosolyogtam. Danny is jókedvű lett mostanra és kicsit vicces is. Megnevettetett. Gondoltam egyet és letoltam miniszoknyám is, így a papucstól eltekintve teljesen pucér voltam. A topot és a szoknyát hátradobtam a hátsó ülésre, retikülömből előhúztam napszemüvegem és már kész is voltam.
Érdekes, de én pszichésen ha nem is hittem el, hogy a napszemüveg "öltöztet", mégis megnyugtatott. A szemeim nem látták, csak én láttam őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a pucér testem nem látták — de én, valahol mélyen, mégis ezt képzeltem, s ez megnyugtatott. Olyankor találtam még felettébb hasznosnak a napszemüveget, amikor csak lopva csúszott félre a blúzom vagy csúszott fel persze "teljesen véletlenül" a szoknyám. Ilyenkor nem tudhatták, hogy merre nézek, azt gondolhatták, hogy nem is látom, ahogy engem néznek, én viszont őket lestem, vajon milyen reakciót váltok ki belőlük. Úgy gondolom, ebből alakulhatott ki az évtizedek során ez a furcsa képzetem, miszerint a napszemüveg "öltöztet". Mindenesetre megnyugtatott, s ez volt a legfontosabb.
Hirtelen éreztem, ahogy Danny megbök a könyökével. Rámmosolygott és felnézett felettem, keresztül az ablakon. Két jóképű tinédzser bámult be úgy 2 méterről az ablakon. Rámmosolyogtak és füttyentettek egyet, én meg integettem nekik. A sor megindult, így hát tovább poroszkáltunk. Hátradöntöttem az ülésemet, olyan majdnem teljesen fekvő helyzetbe, széjjelnyitottam combjaim, amíg bele nem vertem a sebváltóba. A retikülből elővettem a naptejet és lassan bekentem magam vele. A nap ilyenkor nagyon éget. Danny szeme majd' kiesett a látványtól. Lenéztem magamon és megnyugodtam. Hajnalban frissen borotvált punci, feszes mellek, ágaskodó bimbók, kreol bőr, s mindez csillogott a rekkenő napsütésben. Többen is megnéztek, ahogy végighaladtunk a városon. Ekkor épp Spring Valley-ben jártunk már. Danny direkt a kis utcákat választotta, hogy tovább tartson az út és én is jobban élveztem a bekukucskálók miatt, akik meglepően kevesen voltak, viszont pont így volt számomra is kényelmes. Szerencsére negatív reakció egyáltalán nem volt, senki részéről.
Utunkat folytattuk tovább Jamul felé. Danny időnként megsimogatta bal lábamat, combomat, s ez kimondottan jólesett. Megérkeztünk első úticélunkhoz, egy kisebb irodaházhoz. Beálltunk az elhagyatott parkolóba. Felöltöztem és beléptünk. Egy 3 fős társaság fogadott minket, Dannyt régi ismerősként üdvözölve. Danny valami drága irodaszerekkel üzletelt. Az alkudozás kicsit elhúzódott, én meg némán és bambán üldögéltem közöttük. Hülyén éreztem magamat. Mondtam Dannynek adja oda a slusszkulcsot, megvárom az autóban. Kicsit hülyén nézett rám.
"Na mi az? Nem fogok meglógni" - mondtam kacagva.
A kocsi ugyan távol volt, de rá lehetett látni az ablakból. Kezembe nyomta, s már viharoztam is ki a szabadba.
A parkolóban összesen három autó állt, nagyon üres volt. A közelben labdázott 3 fiatal srác, kissé távolabb pedig boltok sorakoztak. A labda felém közeledett, s egyikük rohant is utána. Tőlem pár méterre utol is érte. Egy fekete (vagyis inkább kevereék, mert elég világos bőrű fekete) mosolygott rám. "Hello" — mondtam. Szótlanul megfordult és elrohant. Visszaültem az autóba. Lehunytam szemem, hogy kicsit pihenjek, de a nap tűzött rendesen, s melegem volt. Nohát, gondoltam Danny úgyis nemsokára jön már, lehúztam topomat és szoknyámat és hátradobtam őket helyükre, a hátsó ülésre. Napszemüveg fel, s napfürdőzés indul. Az ablakot le kellett engednem, mert nem akartam megfőni. Lehunytam szemeim és hallgattam a távoli neszek halk moraját, amit csak a közeli srácok labdázása nyomott időnként el. Egy idő múlva (fogalmam sincs mennyi idő lehetett) valami furcsa érzésem lett. A labdázás abbamaradt — ez még nem lett volna furcsa, de halk suttogásokat hallottam — közelről. Riadtan pattintottam fel szemeimet a napszemüveg alatt, s mit látok? A három srác bámul be a lehúzott ablakon úgy egy méterről tán. Két fekete (az egyik elég világos, ugye) és egy vöröshajú, szeplős fehér. Olyan 12-14 körül lehettek. No, ilyesmiben már volt részem, sőt, kedveltem is az ilyesmit. Gondoltam emlékezetessé teszem a napjukat, s a most csak tán félig szétnyitott combomat teljesen kitártam, továbbra is alvást színlelve. (Milyen jól jön a napszemüveg, ugye!) Minden mást úgyis remekül láttak. Közelebb jöttek. Már szó szerint az ablakon bámultak be. Én meg szemem sarkából figyeltem őket a napszemüveg alól. Édesek voltak. Egyikük épp "nagyon szép"-nek minősítette puncimat.
"Jól megnéztetek?" — tettem fel a kérdést hirtelen, majd feltoltam napszemüvegem fejemre és feléjük fordítottam fejem. Nem mondom, megrémültek rendesen. Szóhoz sem jutottak. "Nos?"
"I-i-igen" — felelt egyikük.
"Nem! Még nem." —mondta a vörös.
Felkacagtam. "Oké... Mi a nevetek?" Elsorolták. "Itt laktok a közelben?" Értelmetlen kérdések voltak, de próbáltam valahogy tartani a kommunikációt, nehogy némán bámészkodjanak, az olyan béna. A tőszavas válaszokon kívül azonban másra nemigen számíthattam. Érdeklődve nézegették testem.
"Tetszik?"
"Aha... Nagyon klassz" — jöttek a válaszok.
A "világos" fekete egész fejével bebújt már az ablakon és puncimat nézegette.
"Megnézhetem?" — kérdezte. Nem értettem a kérdést. "Úgy értem, belül."
"Ááá!" Na, hogy erre nem is gondoltam. "Persze, tessék!" Lenyúltam két kezemmel és széthúztam ajkaimat, hogy jól beláthasson lyukamba.
"Wow!" Nagyon élvezte. Egyik kezével benyúlt az ablakon, de gyorsan rászóltam.
"Ó, azt nem! Csak nézni." Pár percig még csevegtünk a semmiről, majd véget vetettem a bulinak:
"Oké srácok, most már mennetek kell." Kicsit vonakodva bár, de leléptek. Visszahúztam szemüvegem és tovább várakoztam lehunyt szemekkel. Hosszú percek teltek el, mikor kopogtak az ajtón. Nofene, visszajöttek a gyerekek? Feltoltam napszemüvegem és felpillantottam. Meghűlt a vér ereimben. Két rendőrjárőr nézett le rám az ablakon.
"Mit csinál itt, hölgyem?"
"Napozom" — jött ki belőlem a megszeppent felelet. Lenézett puncimra, én meg gyorsan eltakartam magam.
"Aludt?"
"I-i-igen..." — hebegtem bénán. Gondoltam így lesz a legjobb. "Nincs senki a környéken" — folytattam magyarázkodva.
"Igaz. Csak pár kiskorú" — mutatott a most már távolban labdázó srácokra.
"Óh."
"Meglesték."
"Óh".
Kicsit mókás lehetett a reakcióm.
"Öné az autó? Egyedül van?"
"Nem, a páromat várom... Csak meg akartam lepni."
"Kérem öltözzön fel!"
Szerencsére nem voltak szigorúak, sőt néha el is mosolyodtak. Hátranyúltam a hátsó ülésre a ruháimért, de túl hátradobtam, nem értem el őket. A járőrök kérdőn néztek rám... és melleimre, mivel már nem takartam testem. Megint egy kis mosoly. Nofene.
"Nem érem el őket" — szóltam.
"Valóban." S egy újabb apró mosoly. Na rendben. Szóval játszanak velem.
Kiszálltam, kinyitottam a hátsó ajtót, benyúltam, majd megfordultam velük szemben és felhúztam miniszoknyám, majd topom. Eközben végig stírölték testemet. Visszamosolyogtam. Ekkor ért oda Danny futva, hogy mi történt?
"Semmi különös, uram. Csak meg akarta lepni önt. Napozott."
"Óh" — jött a tömör válasz Dannytől is.
"Pucéron."
"Óh."
Na ezen felkacagtam én is és mindkét járőr. Danny nem értette. A rendőrök rám mosolyogtak sokatmondón, majd elköszöntek és leléptek. Hál' Istennek, ez jól sült el. Beültünk a kocsiba és tovább hajtottunk. Danny a srácokat nem hozta szóba, ezek szerint őket nem is látta az autó körül, már csak a járőröket. Nagyon belefeletkezhettek az irodaszerekbe. Aminek végülis örülök.
